Munkahely vagy diákmunka?

Joghallgató
2016-05-29

Munkahely vagy diákmunka?

A felsőoktatási intézmények tanulóinak többsége sajnos nem engedheti meg magának, hogy csak a tanulmányainak szentelje magát. A megnövekedett tandíj, a családi támogatás – sokszor teljes – hiánya, a lakhatási költségek mind arra kényszerítik, hogy a suli mellett dolgozzon is.

Szerencsére az országban számos diákmunkára lehet jelentkezni, noha ezekre lehetőség leginkább a fővárosban kínálkozik, esetleg még a megyeszékhelyeken találhatunk diákmunkákat korlátozott számban.

Ezen tipikus diákmunkákra az a jellemző, hogy órabérben, ritkán teljesítményben fizetnek, ad hoc jelleggel is vannak munkák, és nagyon ritkán hosszú távúak. Legtöbbször nem az adott diák tanulmányaihoz illeszkedik a meghirdetett munkakör és bármikor el lehet vállalni, amikor a nebuló éppen ráér.

Jellemzően diákmunka-közvetítőn keresztül lehet rájuk jelentkezni egy regisztrációt követően és egyszerre annyi közvetítőnél lehet regisztrációnk, amennyinél csak szeretnénk. Érdemes megnéznünk, hogy milyen közvetítők, illetve melyik közvetítőnél milyen lehetőségek vannak, milyen sűrűn hirdetnek új munkát és milyen gyorsan kell reagálni rájuk, mielőtt betelnek a helyek. Nem utolsósorban pedig érdemes megnézni, hogy az adott munkakörre hol fizetnek többet, hisz lehetnek szignifikáns eltérések attól függően, hogy a közvetítő iroda mennyi gombol le rólunk.

Az ilyen munka azoknak jó, akik nem akarják lekötni magukat hosszú távon, szeretnék kiegészíteni a zsebpénzt és még nem tudják, „mik lesznek, ha nagyok lesznek”. Jellemzően gyári munkák, hostess munkák, adatrögzítés, telefonos munkák és szórólapozás lehetősége áll fent. Ritkán van ennél komolyabb munkalehetőség. Lássuk be, ezek egyike sem épít karriert. Nem is ez a céljuk. Így ha erre vágyunk, kicsit többet kell tennünk érte, viszont hosszú távon ennek megtérülése várható.

A legtöbb felsőoktatási intézmény bizonyos mennyiségű gyakorlat meglétéhez köti a diploma megszerzését. A diákoknak ezért mindenképpen el kell menniük dolgozni, hogy meglegyen a gyakorlat, ráadásul olyan munkakörbe, ami a tanulmányainak megfelelő.

Erre több gyakornoki program is épít, hiszen számos cég számít ezen diákok körére. A cégek számára hasznos, hogy a szakirányú tanulmányok mellett olyan munkaerőt kapnak, akiket ők képeznek ki, azaz az adott cég munkamoráljára és szabályaira formálhatják a friss munkaerőt – még akkor is, ha a gyakorlati idejében a diák csupán kávét főz. Mivel a cégek kevésbé szeretnek tapasztalatlan munkaerőt felvenni, ezért a diák számára ez olyan előnyt jelent, ami később jól mutat az önéletrajzban és segítheti a karrierjének építését.

Az is sokszor előfordulhat, hogy az adott diák annyira szorgalmas és ügyes, hogy a gyakorlat végén a cég rendesen is foglalkoztatja őt hosszú távon, akár magasabb pozícióba helyezve őt és a diák így máris megúszta a friss diplomás álláskeresés nehézségeit. Természetesen ehhez a tanuló részéről mindenképpen kell a szakmája iránti elhivatottság, hosszú távú célkitűzések és nem csak a zsebpénz növelésének vágya legyen motiváló.

Az ilyen lehetőségek megtalálása komoly munkát igényelhet, számos esetben nekünk magunknak kell progresszív módon bejelentkezünk azon szimpatikus cégekhez, akik nem hirdetnek ilyen lehetőségeket. Ekkor reménykedhetünk abban, hogy pont jókor jelentkeztünk a jó helyre és megkezdhetjük karrierünk építését.

Még akkor is, ha az elején pont olyan munkákat végezhetünk, mint amit a diákmunka-közvetítő cégek hirdetnek, pont annyiért, vagy akár kicsit kevesebbért is. jusson eszünkbe, hogy ezt az időt, energiát mi a jövőnkbe fektetjük bele, ami később mindenképpen megtérül.

Mind a diákmunkának, mind a gyakorlati programnak vannak előnyei és hátrányai, ezért mindig az adott tanulótól függ, hogy hozzá melyik illik, melyiket választja. Ha pedig eldöntötte, akkor nincs más hátra, mint keresgélni a lehetőségek között és kihasználni azokat.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A 2003. évi C törvény adatkezelési irányelve alapján tájékoztatjuk, hogy weboldalunk a működéséhez cookie-kat használ, melyeket a felhasználó eszközén tárol. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close